Bátor tábor Lakszakállason

2015.07.31 11:51

 

2015. július 27-től egyhetes kézműves táborban vehettek részt Lakszakállas és a környező falvak gyermekei. A tábor megálmodója Domonkos Zsuzsa, népművelő. Örömmel, sőt némi büszkeséggel fogadtuk a meghívást, hogy 2 napon át mi tarthatunk kézműves foglalkozást. Örömmel, mert lakóink szeretnek gyerekek társaságában lenni, büszkeséggel, hogy az intézet falain kívül is megmutathatjuk, kellő kitartással, igyekezettel lakóink is képesek értékes kézműves dolgokat alkotni. Hétfőn reggel 9:00 órakor nekiálltunk a foglalkozásoknak. Az intézetünkből 3 ergoterapeuta 4 lakóval 3 helyszínen várta a tanulni, alkotni vágyó 82 gyereket.
Az egyik asztalnál spatula képek készültek. A képeket ki-ki kedvére díszíthette szalvétatechnikával, vagy akár pirográffal is írhatott rá. A másik helyszínen papíröntést tanulhattak. A gyerekek tépkedtek, daráltak, öntöttek és díszítettek. A harmadik helyszínen újságpapírból kosarat fontak, amit befestettek és papírvirágokkal díszítettek. Az elkészült remekműveket a pénteki záróünnepségen kiállították, hogy a szülők is meggyőződhessenek róla, csemetéik hasznosan töltötték ezt a pár napot.
A délelőtt gyorsan elrepült. A gyerekek a délelőtt folyamán teljesen elfogadták lakóinkat, és jó volt látni, ahogy egy asztalnál, közösen dogloztak.
A közös ebéd után egy kávé mellett megbeszéltük a másnapi teendőket, és 13:00 órakor visszatértünk az intézetbe.
A keddi napi is hasonlóan telt el. A gyerekek teljesen nyitottak voltak, megbátorodtak, kérdeztek lakóink mindennapjairól. Végül már együtt is játszottak.
Úgy gondolom, tartalmas 2 napot töltöttünk el Lakszakállason. Adtunk és kaptunk, így bizakodva tekintünk a jövőbe, hogy ez a barátság szilárd és tartós lesz.

                                                                                                                             Czedli Éva, ergoterapeuta