Liptószentivánon a Wilson alapítvány jóvoltából

2016.08.21 08:39

2016 augusztus 14-től 21-ig Bereznai Lacival részt vettünk egy kiránduláson, melyet a Williams Szindróma Társaság szervezett. A festői szépségű Liptószentiván közelében levő Avena Relax hotelben szálltunk meg. Az összejövetel célja az volt, hogy a Williams szindrómás gyerekek, fiatalok és családjaik találkozzanak, együtt pihenjenek és így építsék kis közösségüket.

                Minden nap meghatározott program szerint zajlott. Reggeli után a gyerekek 2 csoportra osztódtak, és míg az egyik csoport tornázott, a másik angolul tanult. Délutánonként hosszú sétákat tettünk a környéken. Közösen ellátogattunk a közeli állatkertbe, megcsodáltunk egy feje tetejére állított házat, felmásztunk egy kilátóhoz a hegy tetejére és megnéztük a Mini Szlovákia parkot.

                A szülők gyerekeik részére diszkót, tábortüzet és sportversenyt szerveztek. Esténként sokat beszélgettünk.

                Laci nagyon boldog volt, hogy találkozhatott régi ismerőseivel, akik kedvesek és barátságosak voltak vele.

                Köszönjük a lehetőséget!                          

                                                                                              Nagy Gyöngyi, ergoterapeuta