Karácsonyi disco

„Ne várj nagy dolgot az életedbe,
Kis hópelyhek az örömök.
Szitáló, halk szirom-csodák,
Rajtuk át Isten szól: jövök.”

Minden nap más, minden nap egy csoda. Különösen így karácsony táján. Lakóink mindig izgatottan várják az ünnepeket. Árvai Tamás kis csapatának köszönhetően idén is zenés-táncos délutánt szerveztünk az otthonban.
December 21-én nagy örömünkre ismét ellátogattak hozzánk köbölkúti barátaink. Délután 5 körül érkeztek. Tamást már nagyon jól ismerik lakóink, Csobánkán több alkalommal is vendégül látott minket, ami sokunk számára örökre felejthetetlen élmény marad. Hosszas ölelkezés és az üdvözlések után összeszerelte a masináját és elkezdődött a buli. Volt aki csak hallgatta, volt aki csak énekelt, de a többség önfeledten táncolt. A félhomályban azonban nem maradt rejtve a sok mosoly, boldog pillantás – ami bizony még olyanok szemében is ott csillogott, akik egyébként ezt magukba rejtik. Este 7 óráig retro slágerektől, mulatós zenétől volt hangos az otthon. A végére Tamásnak már mikrofonja sem maradt, hisz akadt több jelentkező is, akik kipróbálták a „zenecsinálást”.
Az este megkoronázásaként – és hogy lelkünk visszacsillapodjon az ünnepvárás meghitt hangulatába – István atya megáldotta otthonunk lakóit és dolgozóit.
Köszönjük szépen, hogy ismét ellátogattatok hozzánk, hogy szebbé tettétek a napunkat. Jövőre Veletek ugyanitt…